Összes oldalmegjelenítés

2012. március 13., kedd

Hétvége a városban: Oslo

A születésnapomra egy oslói kirándulást kaptam, ami több, mint hétvégét jelentett. Még sosem jártam Norvégiában (sem), de nagyon kíváncsi voltam a városra és a tájra. Innen kb. 3,5 óra az út busszal, na de ilyen bőrüléses, lábtartós busszal én még nem utaztam, teljes más élmény volt így, az elsuhanó tájról nem is beszélve.  
A busz belülről
 A képen nem látszik teljesen, de a buszon baloldalon egyszemélyes ülések, jobboldalon kétszemélyes ülések voltak, állítható lábtartóval, dönthető székekkel, konnektorokkal, ha tölteni kell a gépedet, és ingyen Wi-Fivel, szóval jó dolgunk volt :)

Alábbiakban a szállodai szobánk képei, direkt magasan lévő szobát kértünk, hogy jó kilátásunk legyen, ami nem valósult meg, mert a zárt belső udvarra nyíltak az ablakok, vagyis nem nyíltak, mert szellőztetni azt nem lehetett.


(igen, azok ott mi vagyunk :))
Az ajtóból egyből az ágyra lehetett esni :)
 Az árak elképesztőek Oslóban, bár igyekeztek felkészíteni minket a norvég tapasztalatokkal rendelkező családtagok, de kicsit nehezen hittünk el, hogy a svéd áraknál is sokkal, de sokkal rosszabb lesz a helyzet, de az volt, tehát most lakoma fotókra nem kell számítanotok, hamburgeren és sült krumplin éltünk, na meg jól bereggeliztünk a szállodában.
 A hosszú út után megebédeltünk majd sétára indultunk a városban, különösebb cél nélkül, inkább csak a hangulat miatt, persze hamar a tengernél kötöttünk ki, de ez Oslóban nem csoda...
Akersbrygge, kikötő
Úton az Akershus erődbe
Kilátás az erődből, naplementével

Operaház
Üvegjéghegy
Annyit pihentem már, hogy néha a falra mászom...
...és a legjobb dal, amit a születésnapomra kaptam:

4 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot! :)
    azért csendben de követem a blogot..
    jut eszembe volt óriási napkitörés, sikerült már elcsípni végre valami sarki fényt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) és te vagy a törzskommentelő, szóval nem kell csendben lenni...A sarki fény kb. Stockholm magasságáig látszott, szóval nekünk nem nagyon volt esélyünk itt rá. :(

      Törlés
  2. bal oldalon egyszemélyes ülések, baloldalon kétszemélyes ülések voltak
    :-)))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos, javítottam is :) ezért jár valami ajándék :)

      Törlés