Idén nem mentünk haza húsvétolni, sőt igazából a húsvét betegség miatt elmaradt. Erre a hétvégére Győző lett beteg, úgyhogy a tervezett egynapos kirándulások helyett itthon voltunk, ő feküdt, én tanultam. Nagyon izgalmas volt ;) Ennek örömére összeszedem azt, amit a svéd húsvétról tudok, ezek nagyrésze a tanfolyamon elhangzottakra épül, sajnos egyetlen svéd sem hívott meg, hogy töltsük velük az ünnepet ;)
Az előző bejegyzésben már megmutattam egy tipikus díszét az itteni húsvétnak, és teszik vízbe is, hogy kihajtsanak az ágak:
![]() |
forrás |
Ezekkel nem csak a lakásokat, hanem az üzleket bejáratát is diszítik, vagy véletlenszerűen kiválasztott fákat a városban.
Egy kép tavalyről, amikor már tavasz volt itt (is)... |
Ami érdekes, hogy itt vannak boszorkányok is húsvétkor, gyerekek beöltöznek (szoknya, nagykendő és pirosra festett orcák), majd körbejárnak csokiért, hasonlóan ahogy Halloweenkor, de ők adnak is, általában saját készítésű rajzot.
![]() |
forrás |
![]() |
forrás |
Az ajándékosztás pedig húsvét szombatján van :) jellemzően csokoládé, amire az édességboltok külön húsvétra formázott gumicukrokkal, csokikkal készülnek.
(Az egy jó kérdés, hogy azért van-e szombaton az édességosztás, mert az a hagyományos édességevő nap itt...?)
A nagy tojásokat üresen lehet megvásárolni a legtöbb helyen, de természetsen vannak előre "töltöttek" is.
Svédország nyugati részén, vagyis ahol mi is élünk jellemző még a húsvéti máglya is, amihez időben elkezdik gyűjteni a tüzelőanyagot (karácsonyfa :))), de ezt sajnos nem tudtuk megnézni, pedig szerettük volna... (Legalábbis én ;))
Az, hogy mit esznek a svédek húsvétkor, legyen a húsvéthétfői poszt tárgya...